Zongorázás helyett busztervezés
Legendás Ikarust kreált a legendás zenész fia: Zerkovitz Béla
“Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt.
Lent nyikorogtak a kerekek, s felettünk nevetett a telihold.”
Az apa megkomponálta az omnibuszról szóló világslágert, fia pedig a legkarakteresebb buszt, a farmotoros Ikarust.
Az biztos, hogy ifjabb Zekovitz Béla ismerte, sőt, el is zongorázta édesapja szerzeményét, de saját bevallása szerint nem a zenélés volt az életcélja. Pedig apja volt a magyar kuplé megteremtője, 1925-től a Városi Színház (ma Erkel Színház) vezetője, majd a Royal Orfeum művészeti igazgatója. Barátja volt Josephine Baker, a Zerkovitz család gyakran nyaralt együtt Giacomo Puccinival.
A zenei környezet ellenére inkább műszaki érdeklődésű ifjú Zerkovitz Béla (1912-1993) gyakornokként dolgozott 1933-tól a Hoffher traktorgyár szerkesztési osztályán, majd okleveles mérnökként a Rába budapesti kirendeltségén.
1945-től a Nehézipari Központ (NIK) kirendeltségéről irányították az Uhri-Testvérek gyárába.
Zerkovitz Béla jól döntött, hiszen ő fejlesztette később az önhordó szerkezetű, farmotoros Ikarus autóbuszokat. Visszaemlékezésében a konstruktőr így mesélt: Gyerekkorom szomorú emléke volt a zongorázás.
A tervezőasztalon is legendás darabot komponált az ifjabb Zerkovitz, akit a háborúba elpusztult hazai közlekedési járműpark feltámasztásában kapott jelentős feladatot.
A Gazdasági Főtanács operatív titkárságának vezetője, Vas Zoltán utasítására megoldást kellett találni a tömegközlekedés pótlására. Az 1945 novemberéről négy évig működő hatóság utasítására 1947-ben 50 ezer forintot kapott Zerkovitz Béla a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT) a buszprogramra.
Az alvázat MÁVAG szállította, a Daimler-licencű motor a Láng Gépgyárból érkezett, a felépítményt a Mátyásföldi Uhri-műhely készítette. 1951-ben már az Ikarus nevet viselő gyárban dolgozott Zerkovitz, aki memoárjában elmesélte, hogy már ekkor önhordó karosszériás farmotoros konstrukcióban gondolkodott.

Még egyetemi éveiben kapott ihletet a felrobbantott biatorbágyi vasúti hídnál, ahol a roncsok alatt azt látta, hogy miközben a drága vagonok ripityára törtek, az akkoriban készült olcsóbb harmadosztályú kocsik felépítményei egyben maradtak, hála az költséghatékonyabb önhordó konstrukciónak. Ezt akarta alkalmazni a konzervatív alvázas megoldás helyett, ami nehezebb és drágább volt, ráadásul nagy tömegű gyártásához nem is volt elég kapacitás.
Javaslatát elfogadta a a Gazdasági Főtanács hatásköreit átvevő Országos Tervhivatal és kilátásba helyezte a korábbi 50 ezer forint megduplázását, ha időben beáll a Zrínyi utcai épület elé az új busz.
Miközben a szakpolitika támogatta a tervet, a Járműfejlesztési Intézet folyamatosan fúrta az ikarusos főmérnök, Zerkovitz Béla önhordó karosszériás terveit a nagyobb kategóriás buszoknál, ezért Mátyásföldön szinte titokban tervezték a farmotoros 55/66 típuspárt.
Elsőként az A58-as rajzjelű, városi forgalomra szánt, U-hajtásláncú (sebességváltó a motor mellett) 66-os prototípusa készült el 1952-ben. Ez a konstrukció azonban nem tette lehetővé a hátsó tengely mögötti harmadik utasajtó kialakítását, ezért az A60 rajzjelű 55-ös távolsági fejlesztése került előtérbe.
Ez a busz formailag hasonlított a későbbi farosokra, de ennek még csak felfelé nyíló hűtőrácsa volt, ami megnehezítette a karbantartást, javítást. A 0-szérás buszok hátsó motorsátra már szétnyitható lett, így könnyen elérhetővé váltak a hajtáslánc elemei.
A farmotor hűtését ventilátor segítette, a prototípusnál a levegő a hátsó ablak közepén végighúzódó csatornán, később a hátsó ablakok közötti nyílásokon áramlott, 1954-től a busz tetején kialakított kényszerszellőzés biztosította a hatékony légáramlást.
Közben az új 20 ezer négyzetméteres mátyásföldi csarnokban elkészült a farosok nullszériája.
Zerkovitz Béla és az Ikarus gyár hatvantagú csapata megtartotta ígéretét, néhány nap késéssel a busz leparkolt az Országos Tervhivatal épülete előtt. Ez volt az A 58 gyári rajzjelölésű 66-os, mely 1952-ben készült el. 1954-ben elindult a sorozatgyártás.

A farmotoros Ikarus modellpár gyártását 1970-ben Mátyásföldről Székesfehérvárra telepítették, ott 1972-ig készültek 55-ösök és 1973. július 17-ig 66-os típusok, előbbiből 7479, utóbbiból 9260 került forgalomba.
Az Ikarus kollektíva a Zrinyi utcai kiállás után megkapta a megduplázott prémiumot, Vas Zoltán pedig megvendégelte a margitszigeti étteremben a buszon dolgozó mérnököket, munkásokat.
Zerkovitzot 1954-ben a Munka érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Az 1956-os forradalommal szimpatizáló kijelentései miatt egy évvel később elbocsátották az Ikarustól Zerkovitz Bélát, aki előző év novemberében vette fel a katonaságtól leszerelő Finta Lászlót, a későbbi legendás 200-as család megálmodóját, akit Hirmann Antal főmérnökkel és Cséfalvay István főkonstruktőrrel folytatott két órás beszélgetés után azonnal felvettek a gyárba.
Zerkovitz Béla 1957-től 1964-ig a Ganz-MÁVAG fejlesztési osztályát vezette, majd egyiptomi kapcsolatainak elismeréseképpen 1968-ig a kairói magyar nagykövetség első osztályú kereskedelmi titkáraként szolgált. Ezután a Csepel Autógyár igazgatója lett, onnan ment nyugdíjba.
Boros Jenő
Fotók: Ikarus, Finta László archívuma, Fortepan,/Főfotó, Dobóczi Zsolt, Székács András, LSB , Szerző











