Illés szekere

Ikarus technológus volt, aztán munkahelyet váltott, de nem tudott szakítani szerelmével: az igaziak után maketteket épített Illés Gyula, méghozzá a részleteiben is tökéleteseket.

Buszsofőr édesapja génjeivel hordozza a legendás magyar márka szeretetét. Minden elérhető Ikarus makettet megvett, de soha nem elégedett meg az üzletekben kaphatókkal, többségüket átépítette, tökéletesítette, az ő buszain tényleg csuklik a harmonika.
Az 1:43-asok és 1:87-esek után méretben is nagyot lépett Illés Gyula, a minden eddiginél nagyobb és alaposabban kidolgozott 280-as igazi mestermű lett, és egyedülálló a műfajban.
A legendás csuklós 1:12 méretarányú makettje nem az első, hiszen kölyökkorában is buszmániában élt. Pontosabban megcsapta az Ikarus füstje, amit valószínűleg örökölt génjeiben. Bár nem ismerte édesapját, aki születése előtt meghalt trombózisban, de sofőr lévén biztos hagyott némi örökséget, mert Ikarus 66-os farmotorossal járt az 55-ös busz vonalán.
Illés Gyula 1962-ben született, kölyök volt, amikor meglátta az első 200-as sorozatú Ikarust, ami annyira megigézte, hogy elkészítette több kicsinyített mását. Először tízévesként két hosszú kockából kreált csuklós buszt.
Szakközépiskolás korában is erős platformként szolgáltak a kockák komolyabb modell elkészítéséhez, melynek kerekei főzőkukta gumijaiból készültek. Gyula negyedik generációs távolságija, az Scania-Ikarus busz már fémépítő játékból kreált alvázra épült, 1:24-es méret arányban.
1981-84 között technológusként, művelettervezőként dolgozott a mátyásföldi Ikarusnál, ahol közelről csodálhatta a magyar buszokat. Sokszor sétálgatott a műhelyekben, méricskélte a csuklósokat, majd másfél éves munkával elkészítette a tökéletes 280-ast, ami annyira pontos lett, hogy az igazihoz hasonlóan a makettnek is kormányozható volt mind az első, mind a pótkocsi kereke, ami nagy kihívás 1:18-as méretben. Sok aktivitást igényelt a passzív után-kormányzás adaptálása, a fémalvázra épített 92 centiméteres 280-asnak, melynek ablakai műszerüvegből készültek.

A ritka szép kidolgozású darabot 15 ezer forintért megvásárolta saját házi gyűjteményébe az Ikarus. Gyula nem szívesen vált meg a makettől, de akkori havi fizetése 3200 Ft volt, így jól jött a pénz a szűkös családi kasszába.
Ráadásul a gyári modellszoba vitrinjében méltó helyre került, olykor külföldi kiállításokra is elvitték, szerepelt tv-műsorokban.
Ennek a munkának is köszönhetően 3500 forintos fizetést ígértek Gyulának, mégsem maradt Mátyásföldön, mert édesanyja tanácsára elment postásnak, ami akkoriban biztosabb munkahelynek látszott és jobban is keresett. Igaz, többet volt az utcán, 42 év alatt háromszor begyalogolta a földet.

Az Ikarus makett több pakolást, utazást épségben megúszott, Gyula sokáig követte sorsát és megpróbálta visszavásárolni, de a kollekció Mátyásföldről Szeghalomra, majd néhány darabja a Közlekedési Múzeumba került. Utoljára a 2010-es években szerepelt kiállításon, erről fotókat is látott Gyula, aki azóta is hiába kutatja saját építésű makettjét.
És aztán jött az újabb busz-hullám, beindult az 1:43-as szoci autók és ClassicBus Ikarus, majd az Atlas 1:72-es sorozat, melynek része volt szinte az összes mátyásföldi darab, köztük a legendás 200, természetesen a 280-as, vagyis a csuklós is, melyen fix volt a vonó- és pót-rész, amivel Gyula nem tudott megbarátkozni.
Első látásra felmerült benne a makett csuklósítása és vagy kétszáz óra munkával megalkotta az egyedi példányt, melyet több darabból faragott össze, de nem annyira ezek ára, hanem a festékek és egyéb kellékek megvásárlása került sokba, valamint a rengeteg munka, amit beletett.
Először méricskélt, rajzolt, megtervezte az ajtók, ablakok ritmusát, és attól sem ijedt meg, hogy megalkossa több egyedi Ikarus csuklós busz és troli négytengelyes változatának elkészítését.
Ezek is saját alkotások, ahogy kollekciójának legtöbb darabja.
Vasutas suliba járt, így avatott helyen tanulta meg hogy mi az a pályatúlemelés a kanyarban, ennek megfelelően épített terepasztalt, H0-ás (1:87) méretarányban, a PIKO szerelvények több vágányon, szakaszolva ma is működnek.
Egy különleges tesztben egy angol szerelvényt felgyorsított egy pályaszakaszon, a mért eredmény igazolta, hogy makettje is képes 300 km/h tempóra, amit a modell vasúti sínjének hossza alapján számolt vissza.
Bevásárlás közben látta meg az egykori olasz-lengyel kooperációban készülő Kis-Polski kicsinyített kollekciója, a DeAgostini sorozat első építő elemét. Nagyot sóhajtott az áruházban és arról álmodozott, hogy milyen lehetne ez Ikarusban előadva. Szinte meseszerű, de néhány hónappal később megjelent a magyar 200-as busz első eleme. Gyula viszont csuklósról álmodott, ezért mindjárt többet rendelt, ami nem kevés pénz, de a megszállottak mindent képesek megadni kedvenceiért. Főleg akik magyar autók, buszok, makettjeire hajtanak.
Ezzel sokan vannak így, de Gyula gyűjteményében olyan egyedi darabok vannak, amik nem csak attól értékesek, hogy különlegesen szépek, hanem az általa hozzáadott értéktől, mert ő élethűbbé varázsolja a maketteket. Közben állandóan jár az agya, társakat is keres a legtökéletesebb megoldás kitalálásához. Mert mindez több mint hobbi, az autómodell/makett mániával nem csak értékeket, hanem barátokat is lehet gyűjteni.
És akkor a megvalósult álom.
Azt már elsőre tudta, hogy nem elégszik meg az eredeti gyári makettel.
Erről így mesélt: Az eredeti készlet kék-szürke szóló Ikarus 260-asából lett a 280-as csuklós, mert nem akartam BKV változatot, ezért először Malév feliratos fehér-piros-narancs kombinációra gondoltam, végül az imádott színem, a Volán buszokról ismert sárga lett. Egyszerűbb is volt egy színre lefújni, mint maszkolni, Először megcsiszoltam, alapoztam a kasznit, az eredeti festék nagyon jó minőségű, kár lett volna lekaparni.

Aztán azzal szembesültem, amit egykor már technológusként is tudtam, hogy a 200-as modellcsaládban legalább kétszáz altípus készült az Ikarusnál, én a csuklósok közül a 280.06-ost választottam.
2021 januárjában jelent meg a 113 darabos sorozat első lapszáma a benne lévő alkatrészekkel, a kéthetente érkező lapszámokból végül 2026 szeptemberére készült el a mű. Átlagban legalább napi egy órát foglalkoztam készítésével, ami összesen 1500 órányi munka lett, de lehet, hogy több, mert ezt nem adminisztráltam, volt amikor félre tettem az egészet, mert elakadtam és agyaltam a megoldáson.

Sőt, 2023. augusztusában kicsit elbizonytalanodtam, de amikor az utolsó lapszám megérkezett és teljes lett a kollekció, rájöttem, hogy nem lehet eldobni, mert végül összesen 800 ezer forintot öltem a projektbe, hiszen a több példányú megrendelés mellett rengeteg pénzbe kerültek a minőségű alapozók, festékek.
Végül nagy lelkesedéssel álltam a melónak, mert jó volt dolgozni a több komponensű ragasztókkal, jó minőségű karosszériaelemekkel, a fém ötvözetnek (spiáter) jó a tartása, olyan alapanyag, mely az acélnál puhább, az alumíniumnál keményebb.
Az alapkészlet sok mindenben kevesebbet tud Gyula álombuszánál: a két szólóból összeállított 1:12-es méretarányú csuklós eredetije 16,5 méteres volt, ennek megfelelően a makett hossza 137,5 cm-es, magassága 25 cm, szélessége 21 cm lett.
Gyula nem állt meg a nem éppen könnyűsúlyú – 21 kg-os tömegű – makett megépítésén. Kellett egy megfelelő vitrin, melynek plexije 8 kilós, talapzata 3 kilós, vagyis a bruttó tömeg összesen 32 kg.
A tetemes súly miatt meg kellett erősíteni a teherhordó komódot, ami kapott még nyolc önbeálló kereket, hogy lehessen mozgatni az installációt, például fotózáshoz.
A tároló nem mellékesen forintban 80 ezret, a talapzat 15 ezret jelentett, erre jött még a 4 ezer forintos táblácska.
A számok egyébként nem csak költségoldalon voltak fontosak a projektben: sokszor fel kellett kutatni az eredeti buszok méretét, részmegoldásait. Nem volt könnyű megszerezni a pótkocsi adatait, ablakméreteit, csuklójának megoldását, a kényszerkormányzás részleteit, mindezekben segítette Gyulát három éves Ikarus technológus múltja.
Az eredetei maketthez képest megerősítette a futóműveket, amiket némileg meg is emelt.
A B-tengely plusz rugóját két csavarral stabilizálta, mert sok makettezőnek kitört a hátsó tengely és leült a busz, ami csúf látvány.
Gyula így mesélt a projektről: Legalább egy évem elment elméleti tervezéssel, de nem bántam, mert ha gyorsabban csinálom, akkor nem lett volna ennyire műremek. Nem tervezem eladását, de jó lenne, ha méltó helyre kerülne. Kétmillió alatt így sem biztos, hogy megválok a csuklóstól.
A lényeg, hogy ne vesszen el, mint az elődje, mert hiába próbáltam visszavásárolni, eltűnt.
Többen jelentkeztek, hogy csináljak nekik maketteket, de nem vállalok ilyet, mert iszonyatos meló, és nem vagyok benne biztos, hogy a pénz legalább annyira motiválna, mint ahogy magamnak csináltam.
A megrendelő és a pénz gyors melót igényel. Márpedig nem lehet kapkodni. A harmonika például olyan pepecselés, amit nem lehet megfizetni. És mindezt egy lakótelepi konyhában, így csak akkor dolgozhattam, amikor nem volt otthon a párom, vagyis nem volt foglalt a konyha, így a munka mindig ki-be pakolással indult.
Főleg télen, tavasszal és az ősszel dolgoztam, a nyár munkaszüneté és gondolkodásé volt.
Nagyon fontos az anyaghasználat: nem jó a pillanatragasztó, mert túl gyors.
Különösen a csuklóharmonikánál kell pontosan dolgozni, mert rugalmasnak és tartósnak kell lennie. Sok kutatás után impregnált szövetpapírt vettem a könyvkötészetből, ezt étkezési zselatinnal ragasztottam. Saját préssel a laponként kivágott harmonikát heteken át gyártottam, fontos volt, hogy a ragasztó ne legyen se túl gyors, se lassú, így jött be a klasszikus enyv.
Nehéz volt megoldani, de fontos, hogy működjön a csuklós rész és a harmadik tengely kormányozhatósága. A tető stabilizátor hajcsat-rugóból készült, ami oda-vissza dolgozik és minden szögben középen tartja a bordakeretet.

A készlethez kapott világításból csak a homlokfali fényszórót és a műszerfal világítást hagytam meg. Az összes többi világítótest (első, hátsó magasságjelző, utastér világítás, hátfali helyzetjelző) ledfüzérből készült. Az alapbusz az eredeti led-szalagja nem volt élethű, mert lámpatestenként csak egy led égett, én inkább karácsonyi fűzért választottam, ezzel a megoldással egy búra alatt 3 darab 3 milliméteres led tojás, van, úgy mint az eredeti buszban.
Nem volt egyszerű az áramellátás elkészítése sem: a fővezeték először bemegy a gépesen, a fülke mellett föl a plafonba a tetővilágításhoz, a csuklósé a gépes alvázán fut, majd a csukló után megy fel a plafonba.

Szóval minden részletben sok ötlet és munkaóra van.
A szaktudás és elhivatottság mellett nagyon fontos a jó partner, türelmes társ, mert az ilyen hobbi nem éppen a jó párkapcsolat legkellemesebb eleme. Óriási türelemjáték mindkét fél részéről, de kétségtelenül nem kocsmázásra megy a pénz. Gyula partnere, Annamari nem csak tűrte, de támogatta a projektet, ráadásul biztatta is, amikor elakadt.
Most, hogy elkészült a gyönyörű Ikarus, végre szabad a konyha, Gyula megcsinálta párjának a hónapok óta beígért fűszerpolcot.

Boros Jenő

Fotó: Illés Gyula és Szerző